Kárt tehet a jégeső a kerítésléceimben?
Sajnálatos aktualitása van ennek a bejegyzésnek, a napokban hazánkon keresztülvonuló viharok komoly károkat okoztak szerte az országban. Ennek apropóján gondoltam, érdemes lehet körbejárni a jég okozta károk témakörét a kerítéselemek szemszögéből is.
A vásárlást közvetlenül megelőző vevői tájékozódás alkalmával gyakran előforduló kérdés a jégeső okozta esetleges kár illetve, hogy az adott típus mennyire áll ellen ennek a természeti jelenségnek. Azt előre érdemes tisztába tenni, hogy szerencsére több év tapasztalata alapján állíthatom, igen ritka a tényleges, komolynak tekinthető károk száma.
Kerítésléc típusonként tekintsük át a problémát!
A laikus vásárló azt gondolhatja, hogy az acél kerítéselemek esetében a piacon fellelhető 0,4-0,5 mm es lemezvastagságú elemek problémásak lehetnek – de ez nincs így (itt jegyezném meg, hogy cégünk kizárólag legalább 0,5 mm-es anyagvastagsággal rendelkező terméket forgalmaz). Azt kell mondanom, hogy a kockázat nem nagyobb az általánosnál, hiszen az országban tömegével található könnyűszerkezetes épületek fal és tető anyaga is hasonló. Sőt a tetők igénybevétele jégeső esetén a sík fekvése miatt lényegesen jelentősebb is, mégis viszonylag kevés konkrét kárról hallani. De az is igaz, hogy az extrém nagyméretű jég okozhat horpadást egyes kerítés elemeken, mint ahogy ez sajnos a gépjárművek esetén is igaz.
A műanyag alapanyagú kerítéslécek tűnnek a leginkább veszélyeztetett fajtának, és ez annyiban igaznak tűnhet, hogy sok helyen látni jég által kilyukasztott redőnyöket. Azonban a műanyag kerítéslécek anyaga más, falvastagsága is nagyobb, így jobban összevethető a műanyag nyílászárókkal, amik viszont lényegesen ellenállóbbak. Természetesen ha extrém időjárási helyzet csap le, akkor keletkezhet némi kár, viszont ez kis költség mellett korrigálható, illetve az otthonbiztosítások is védelmet nyújthatnak.
És elértünk a WPC kerítéselemekhez, melyek a jégkár szempontjából problémamentesnek tekinthetőek, köszönhetően robosztus felépítésüknek és az anyagösszetételükből eredő kompozit szerkezetüknek. Esetükben sem horpadással, sem belukadással nem kell számolnunk!